PRELOGBAN MEGTARTÁSRA KERÜLT AZ ELSŐ HELYI NÖVÉNY ÉS -ÁLLATVILÁGRÓL SZÓLÓ PROJEKT FOGLALKOZÁS

PRELOGBAN MEGTARTÁSRA KERÜLT AZ ELSŐ HELYI NÖVÉNY ÉS -ÁLLATVILÁGRÓL SZÓLÓ PROJEKT FOGLALKOZÁS

Múlt szombaton a biológiai sokfélesség nemzetközi napján (május 22.) húsz általános és középiskolás tanuló vett részt a “ Mi él a Dráva üledékében” elnevezésű helyi növény és állatvilágról szóló foglalkozáson.

Ez az egyike az öt tervezet foglakozásnak amelyet Prelog város és a Marina Prelog Kft közös szervezésében került megvalósításra a Marina sport és rekreációs zónában, a foglalkozás célja a helyi biodiverzitást ismertetése a tanulók részére, és a megóvásra való ösztönzése.

A foglalkozást Rašan Mišo, kíváló tapasztalattal rendelkező biológia és kémia tanár vezette. A foglalkozás első részében az érdeklődő diákoknak a dráva folyó üledékében található különböző gerinctelen állatfajok kerültek bemutattásra míg a foglalkozás második részében a tanulók csónakba szálltak és a tó különböző helyszínein a felszín alatti organizmusok kutatásait valósították meg.

A helyi növény -és állatvilággal foglalkozó foglalkozások az AQUA ADVENTURES elnevzésű projekt keretén belül Prelog városa éltal kerül megvalósításra együttműködve a határon átnyuló partnerrel, Kistolmács önkormányzatával, az Európai Unió Interreg V-A Magyarország- Horvátország Határon Átnyuló Együttműködési Program 2014-2020 keretén belül mely 85%- ban kerül társfinanszírozásra. A projekt teljes költségvetése: 1.321.852,50 € (közel.10 millió kuna, vagyis kb. 460 millió forint), ebből Prelog város költségvetése 662.807,50 € (közel 5 millió kuna, vagyis kb. 230 millió forint).

A projekt fő célja a Prelogi és Kistolmácsi tavak turisztikai kínálatának fejlesztése. További céljai a határokon átnyúló együttműködés ápolása és fejlesztése, a turizmus, a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlesztése, a környezetvédelem és a természettel való együttélés elősegítése.

A projekt keretén belül Prelog városa a Marina sport és rekreációs zóna nyugati részében kettő épületet (mellékhelységgel és tusolóval), a vendégek részére 60 fa pagodát, a különbőző fajú madarak megfigyelésére madár megfigyelő kilátót, négy homokos talajú röplabda pályát, zöld területeket és bekötő útakat valósít meg.

A fentiekben felsoroltakon kívül a projekt keretén belül Prelog városa új felszerelések beszerzését is megvalósítja - 3 csónak, 3 kanu, 4 kerékpár állvány és komplet felszerelést sajátos igényű emberek részére.

Számos képzés és turisztikai rendezvény is szervezésre kerül, ilyen a tradicionális hattyú toll vadászat, a gasztronómia program: Drávai halak napja, az iskola a természetben program a határ mindkét oldálán élő gyermekek részvételével, illetve a fentiekben említett öt helyi növény -és állatvilággal foglalkozó foglalkozások, kétnapos turisztikai alkalmazottak képzése az ETIS rendszerről, kenus evezős iskola, tanulmány út, hogy a program megvalósítói és a turisztikai dolgozók megismerjék a külföldön bevállt jó gyakorlatokat.

A projekt 2020. november 1-én kezdődött és 2022. október 31-ig tart.

Képtár

Radionica u Prelogu 1
Radionica u Prelogu 2
Radionica u Prelogu 3
Radionica u Prelogu 4

Egy határon átnyúló régió, ahol a folyók összekötnek, nem elválasztanak